Skip to main content
hello , ez itt a béta-teszt fázis
Védett Szavak rovat

Rend a lelke – Interjú Balikó Nándor főszerkesztővel

Egy szöveg nem csak szavak és betűk sorozata. Lelke van, ami gondoskodást igényel.

további epizódok

egyéb epizódok


Öröm számára, ha „gyógyíthatja” a szövegeket, és sikerül megmutatnia a magyar nyelv szépségét és gazdagságát egy-egy, lehetőség szerint hibátlan kiadványban. Balikó Nándor a Sygnum Code főszerkesztője és tördelője, aki szabadidejében jelenleg egy 18 000-es puzzle kirakásával bíbelődik. Bármikor előállhat egy-két váratlan meglepetéssel: például teljes titokban tanult egy éven át zenélni, majd meghívta a feleségét és a szüleit egy hangversenyre, amin ő maga is fellépett.

Ha két mondatban kellene bemutatkoznod, mit mondanál el magadról?

Hosszan, szakmailag: nyelvész, műfordító, szerkesztő, korrektor, tördelő vagyok, negyedszázados gyakorlattal, évtizedes napilapos múlttal és szinkrondramaturgként jó pár filmfelirattal a hátam mögött, aki egy könyv – vagy bármilyen egyéb kiadvány – készítése során a kézirat elkészültétől a nyomdába adásig minden munkafázisban bevethető. Röviden, emberileg: szellemi úton járó tanítvány vagyok, huszonéve vegán életmódon élek.

Hogyan kerültél be a Sygnum Code csapatába? Mik a feladataid?

Nagy Gábor, aki közeli jó barátom – korábban több közös könyvön dolgoztam vele együtt fordítóként, szerkesztőként, amikor a kétezres évek elején kiadót is vezetett – grafikusként már a cég alkalmazásában állt. Ő szólt, hogy a megjelenés előtt álló első könyvet – igazából egy kétkötetes regényt –, amihez épp borítót tervez, be kellene tördelni, volna-e rá időm? Nem igazán volt, de ennek ellenére elvállaltam, és nem bántam meg! A tördelés során volt néhány olyan szakmai észrevételem, amiből kiderült, hogy nem kizárólag a nyomdai előkészítéshez értek, és jó hasznát vennék itt a tudásomnak – azóta én is a Sygnum Code csapatát erősítem. A feladatkörömbe tartozik minden szöveges tartalom szerkesztése, korrektúrája, lektorálása, tipografálása, legyen az könyv, világleírás, infografika vagy honlapra íródó cikk.

Mi vonzott téged ebben a pozícióban?

Korábbi kiadványszerkesztői munkám a turisztikai üzletágban a covid következtében megszűnt, azt követően számomra meglehetősen idegen, műszaki területen sikerült csak elhelyezkednem, így örömmel vettem, hogy visszatérhetek arra a pályára, ahol otthonosan mozgok, ráadásul izgalmas, sokszínű világokba – egy egész multiverzumba! – nyerhetek betekintést, és nem utolsósorban egy összetartó, jó csapat hasznos tagja lehetek.

Mi terelt a szerkesztői pálya felé? Mit szeretsz a szakmában?

Világéletemben a könyvek és az idegen – főleg keleti – nyelvek érdekeltek, sok ilyenbe mélyedtem bele hosszabb-rövidebb időre, még buddhista főiskolára is jártam emiatt. Hamar kiderült, hogy viszonylag jó nyelvérzékem van, és a szemem akkor is rááll a hibákra, ha egy szöveg nem magyarul, de még csak nem is latin karakterekkel íródik, így már a tanulmányaim ideje alatt, angol–nyelvészet szakos egyetemistaként részt vettem az ELTE szerkesztőségében kétnyelvű verseskötetek kiadásában. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy a gimnáziumi angoltanítás helyett előbb műfordítónak, majd korrektornak, olvasószerkesztőnek álljak. Örömmel tölt el, ha „gyógyíthatom” a szövegeket, s ezáltal sikerül megmutatni a magyar nyelv szépségét és gazdagságát egy-egy, lehetőség szerint hibátlan kiadványban.

Gondoltál rá valaha, hogy mások szövegeinek gondozása mellett saját könyvet is írj?

Hosszabb lélegzetű szépirodalmi művek írására sosem vetemedtem; néhány újságcikk került már ki a kezem alól, és néha verseket írok, ha megszáll az ihlet. E téren kiváló tanáraim, mestereim voltak, de most csak egy költőt említenék közülük: a nemrég elhunyt Lator László poétikaszemináriumai meghatározó szerepet játszottak tanulmányaim során.

A szerkesztésnek hála, gyakran új nevet kapnak a regények helyszínei és karakterei

Milyen élmény Norbi könyveit szerkeszteni? Miben más az eddigi munkáidhoz képest?

A napilapos pörgéshez, a média folyamatos hírversenyéhez, a politikai-gazdasági tematikájú cikkekhez képest mindenképpen felüdülés, hogy nem az embereket megosztó tartalmakkal kell dolgoznom, hanem olyan szövegekkel, amelyek a fikció nyelvén szólva inkább közösségbe kovácsolják az olvasókat.

Ha eltölthetnél egy hetet valamelyik Sygnum Code univerzumban, melyiket választanád, és miért?

Legszívesebben a Hipnolégió univerzumába látogatnék el, de nem az árkádokban élném ki magam öncélúan, hanem az úgynevezett „amorfok” közt próbálnék meg a hipnoösztönhöz hasonló különleges szellemi képességeket kialakítani tudatos belső munkával.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi eredményeidből – nem csak a munkára értve?

Talán a verses műfordításaimra, de igazából az összes olyan, kezem alól kikerült könyvre, ami a mondanivalójával hozzájárulhat az olvasók lelki-szellemi épüléséhez, fejlődéséhez, gyarapodásához.

Milyen kötődésed van a fikciós műfajokhoz és a szerepjátékhoz?

A szerepjáték egészen eddig kimaradt az életemből, de fikciós irodalmat mindig is szívesen olvastam; kedvenceim egy ukrán szerzőpáros, Marina és Szergej (Szerhij) Gyacsenko kötetei.

Amikor épp nem dolgozol, milyen elfoglaltságokkal töltődsz fel szívesen?

Ha időm engedi – vagyis ritkán, de annál kitartóbban – puzzle-ozom. Csakis a sokezer darabosok jöhetnek szóba. Könnyed 3000-esekből több is díszíti már otthon a falakat, de túl vagyok 13 200 daraboson is. Jelenleg egy 18 000-esen dolgozom, ami tetemes méretével is szép kihívást jelent; több mint három méter széles lesz, ha egyszer elkészül.

Mi volt az eddigi legőrültebb vagy legkreatívabb terved? Megvalósítottad?

Őrültség nem jut eszembe. Mindig is szerettem volna zenét tanulni, de gyerekkoromban erre nem volt lehetőségem, így felnőttfejjel határoztam el, hogy beiratkozom egy középiskola zenetanodájába. Egy éven át teljes titokban jártam klarinétozni – abból tudtak adni külsős diáknak gyakorlóhangszert –, majd év végén a tanszaki hangversenyre meglepetésként meghívtam a feleségem és a szüleim. Mondanom sem kell, mennyire ledöbbentek! Ezután derült ki, hogy ha lenne saját hangszerem, akkor akár szaxofonozhatnék is – másnap az első utam azonnal a fúvósboltba vezetett, ahol vettem egy tenorszaxofont. Később még évekig jártam magántanárhoz dzsesszalapokat tanulni, sőt dzsesszfesztiválra és zenetáborba is eljutottam. (Nem, Stiflerrel nem futottam ott össze, de azért nem volt pite – akarom mondani, piskóta…)